Elégia
Viktorért
(Stoffán György írása)
Egyre nagyobb hanggal
bírálják a magyar kormányt - Magyarországon. Ez pedig egyre idegesítőbb, mert az
emberi hülyeség olyan mérteket ölt, hogy legszívesebben azt mondanám: ez a
társadalom nem is érdemel mást, mint a proli-kommunista csürhét. Pont olyat,
mint önmaga. Ám, nem mondhatom, mert a társadalom belőlem is áll, magam is
részese, tagja, alkotóeleme vagyok azokkal egyetemben, akik hasonlóképpen
gondolkodnak, mint én. Olyanokból is áll ez a társadalom, kik szeretik a
hazájukat, igyekeznek gondolkodni és tenni is. Nem hiszik el minden elmezavarral
küszködő, de önmagát zseninek képzelő hülye igazságát, s nem dőlnek be a
Fideszről és magáról a Miniszterelnök Úrról hazudott, liberálisok, kommunisták
és egyéb hazaáruló söpredék által terjesztett ostobaságnak. Vagyunk egy páran
effélék, s mert ez a kis csonka ország a miénk is, hát engedtessék meg a mi
emberi jogaink, szabadságunk és hitünk szerint élni.